péntek délután.diákmelós interjú.
14:01 perckor kopogtatnak a szoba ajtaján.
a huszonegynéhány éves koordinátor csaj az órájára néz,majd az ajtóra.grimaszt vág.
nem nyitja ki.
úgy tíz-tizenketten lehetünk a teremben.
a melírozott hajú csaj sorban kérdezget.
kissé kihúzom magam a széken,mikor rám kerül a sor:
angol és német nyelven beszélek majd' felsőfokon.mosolyog,majd papírjára firkant.
hasietekelmehetekkösznemráérek.(kiváncsi vagyok a többi önjelölt szerencsétlenre)
a tőlem hárommal jobbra ülő lány több nyelven beszél,mint a barátaim összesen.
csehül,németül,angolul,japánul,spanyolul,kirgizül,polinézul,faszombaszomul.
kezdek kisebb lenni a széken.
átesünk még egy angol-német-angol-spanyol-angol-francia szakos hármason is.
a kis okoskodó szemüveges pancser hátul:
angolulbeszélek megnémetül deinkábbangolul denémetüliskicsit deangoljobbanmegy.
meg el kezdtem franciául tanulni,de azt nem beszélem,meg spanyolul is,de azt sem beszélem,meg tanultam svédül is,de azt sem beszélem igazán,szóvalezeketakkorleseírd.
ja,én is.
hazarohanok.a fiókjaim legmélyéről előkotrok egy könyvet:France-Euro-Express A1.
azt hiszem egy kicsikét szégyellem magam,hogy csak két nyelvet beszélek.
az anyán kivűl,persze.
fél órával később.
megtaláltam egy francia házi feladatomat.nem értek belőle egy kukkot sem.azt hiszem,mára ennyi elég is volt.
