2010.06.21.
01:20

Írta: idiotique

Vannak emlékek, amik nem tűnnek. Arcok, szivek, akik maradnak, ott ülnek a fejedben. És vigyáznak. Ha Istenben nem is, ebben hiszek.

Nagyszüleimnek állítok emléket. Vagy állítanék életemmel, ha egyszer méltó leszek rá.Én tisztán élek, (hiszem). Hiszek, nem a világunkban, hiszek abban ami bennünk van. Mert az nagy dolog. Az a háló ami összeköt, nagy dolog. Halottakkal és élőkkel. A csend, az nagy dolog. Sokan nem szeretik. nekem részem. Beszél a némaság, Talán túl sokat is mond, túl őszine, túl nyílt, túl egyenes.

Ma sírásra ébredtem. Tegnap elfeledett kiskori képekben, Anyukám életében sétáltam.

Nem feledtem a helyet. Sokszor álmodok vele: a házzal, az ösvénnyel Pasaréten. Sokszor kellett ott futnom valaki elől álmomban. Sok kép van a fejemben. rengeteg kristálytiszta emlék. 15 éve haltak meg. A napra is emlékszem, a ruhára is ami rajtam volt, 6 éves voltam. Anyura, amikor eltört nagymamám lámpája, a pesti mamáé, azokra a könnyekre amiket nem sokszor láttam az arcán. Emlékszem az arcukra, minden vonásukra. Emlékszem, amikor 14 évesen nekiálltam rajzolni, a fényképüket, és először mentem Baskáékhoz.

Életem mérföldköveiről beszélek (nem sok volt). Mert mindig ott vannak. Nem szoktam róluk beszélni már. Párszor próbáltam, de nem tudok úgy ahogy én szeretném. Ezt nem fogja érezni senki más, aki nem ebben a házban él. A testvérem igen, a némán dohányzó öcsém, aki az ablakban ül, lassan egy órája. Nem kérdez és nem beszél. Nem kell mindig beszélni. Érti ő. tudom és ő is tudja.

sokszor szétesik az élet. sokaknak szétesik az élet. sokaknak nincs élete. anyám szive ezért törik néha keresztbe. Nehéz őt megszólítanom úgy hogy leírjam, amit jelent nekem, anyu, anyám, anyukám. sok mindent raknék a szó mögé, nem fér bele.

Sok szarember van. és sok emberbőrbe bújt szar. ezért megy tönkre anyám testvérének élete. mert vannak rothadó mocskok. embertelen szaralakok. ezért. tudok gyűlölni. Embert nem. Szart igen.

.....................

befejezni nem tudom.

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: élet

A bejegyzés trackback címe:

https://camouflage.blog.hu/api/trackback/id/tr472097015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása