Kicsit félelmetes odakinn. Néha. Lenne inkább gyerek az ember. Vagy legalább 'egyetemi hallgató'. A franc tudja hogy működik a tb meg a nyugdíj hozzájárulás. Hogyan és miért kellene nekem adózni? Én még csak 21 éves vagyok és egyébként is. Miért nem intézik ezt el nekem láthatatlan kezek, ahogy eddig is. Országos Egészségpénztár. Szentendrei Okmányiroda. APEH. Szentendrei Sztk. Pomázi Okmányiroda. Posta. Szentendrei Sztk. Okmányiroda...és még el sem kezdtem dolgozni. Én karácsonyra adóbevallást szeretnék anyu, készet. És egy európai egészségbiztosítási kártyát. Meg aztán szeretnék egy állást is, de azt már a jézuskától. Mert felnőttem kedves jézuska. Legalábbis azt mondják. Nem mondják de úgy tűnik. Minden jel ezt sugallja, kedves jézuska. A leadott szakdolgozatom. a diplomám. a lejárt hallgatói jogviszonyom, a tb-vel kötendő szerződésem...jó ez nekem?
nem tudom. még barátkozom a dologgal. mert ugye az egyetemből elég volt. egy időre biztosan. hát lássuk ez milyen. nem gondolom hogy szar. az egyetem sem volt az. azt kell mondjam szép az életem gyerekek. csókolom sírás és pesszimizmus, még csak depressziós sem vagyok. sőt, egyedül sem érzem magam, sem világból kivetett korcsnak. hehehehe régi szép idők. szeretek élni az a nagy büdös helyzet. tanulni kell...hát majd fogok, meg már meg is tettem. dolgozni kell...hát majd fogok, meg olyat is csináltam már. szívni kell, az is megy. de azért jó. mindig jó. nem tudom miért, meg nem tudnám mondani. panaszkodni sokkal könnyebb. de rohadt jó élni az istenért nem adnám azt párezer napot amim van. senkinek sem.
Akkor sem ha az országunk kezd őskáosszá hasonlítani. mert az emberek el vannak tévedve. fejben leginkább. és nem látom hova tartunk. legalábbis remélem, hogy én nem látom jól. mert számomra maximum egy nagy és kemény falnak tűnik az a f*sza kis úticél. kívánom hogy ne legyen igazam.
Akkor sem ha ebben az országban már szabadon lehet zsidózni cigányozni és buzizni. ami számomra elképesztő. annál sokkal több, szavakkal leírni nem tudom milyen tehetetlen érzésem van ezek hallatán. szomorú és tehetetlen.
Akkor sem ha ebben az országban nem vevők az újra és semmire ami különös, nem megszokott, ami egyéni ami előre vihetné....nem a gazdaságot. az agyunkat, amivel gondolkozunk az i*tenért. mert itt az nem tetszik, itt az az ördög maga, az áruló a gonosz. elképesztően borzalmas ez. ki vevő itt bármire is ami nem múlt el?
De, sajnos ettől én még imádom az életem. így van. na ezt fejtse meg valaki. a francért szeretünk mi annyira élni?!
Kedves roterapfel barátomnak meg üzenem, hogy azt gondoltam elkezdek írni egy kicsit. Úgyhogy mi lenne, életem, ha te meg festenél? Elleszünk mi, látom már. Aztán ha ezt elolvastad és rájöttél, hogy én írni nem tudok, te meg festeni, akkor visszakérem az ecseteimet...
Van egy tartozásom karácsonyra. Meg a fejemben egy kép ötletének a gondolatának az 1/3-a. Úgy döntöttem, ez pont elég lesz. Álljunk neki, a k*rva életbe. Csak hogy legyen mit megmutatni a buzizó bagázsnak. tetszeni fog. Nem létezik, hogy közgaszdász legyek, az i*ten verje meg.
Napi zene: Annie Lennox & David Gray - Full Steam